"Régi présház: vinis hujatibus s bús kulipintyó fönn a dombtetőn bitangul: az egész hegy gazban usz," - Babits

Az év végére szerkezetkészek lettünk

2016/12/30. - írta: cserepj

November elején innen indult a történet:

2016-11-06_15_16_32.jpg

A szarufák után visszajöttek még egyszer a kőművesek és felhúzták a két oromfalat. Kaptunk még pár kisebb esőt, de olyan komoly átázás, mint nyáron már nem volt.

2016-11-14_15_49_26.jpg

2016-11-14_15_50_24.jpg

2016-11-14_15_55_27.jpg

A beázást végül a tetőfólia felpakolása szüntette meg: november közepe óta szárad minden. A tetőre kinézett Bramac cserép épp akciós lett november elején, ennek eredményeként nem is tudták raktárról leszállítani: csak decemberben hozták meg.

2016-11-20_14_18_56.jpg

Addigis bekerült két tetőablak, ami nem szerepelt a terveken - az utcai homlokzatot nem érinti, úgyhogy emiatt nem kell tervmódosítást beadni. A padlástérre csak mint hálóterületre gondoltunk, de rájöttünk, hogy gyerekek játszóterületének is alkalmas, fény pedig kell. 

2016-12-03_13_26_34.jpg

Amíg vártunk a cserepekre megcsináltattuk a szerelt kéményt is. December közepére került fel a tető. Azóta még felszerelték az ereszcsatornát is és a kémény is kapott egy köpenyt a cserepek alá.

2016-12-15_15_36_11.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

http://latinpince.blog.hu/api/trackback/id/tr4512083581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.